Női bodyk

Amikor testhez simuló felsőt szeretne vásárolni, akkor a hölgyek nagy hányada abba a hibába esik, hogy egy-két számmal kisebbet vesz magának, annak reményében, hogy az jobban fog illeszkedni majd. Sajnos azonban ezzel általában csak azt érik el, hogy a deréktájékon a felső fel-felkap és kivillantja a bőrt. Ez teljesen elkerülhető, ha női bodyk közül választ magának.

Az igazi testhez simuló érzést egy bodyval lehet a legjobban elérni és nem kell attól tartania, hogy egy lehajolásnál vagy egy nyújtózkodásnál mell alá ugrik a felső. Továbbá nem kell kisebb méretet vennie, mint amit valójában hord, hiszen akkor is szépen követik a test vonalát a női bodyk, ha megfelelő a méret. Nem lóg és nem gyűrődik be a nadrág vagy szoknya derékrészénél.

Ha zakót vagy egyéb lenge felsőt is szeretne föléje venni, akkor sem érzi magát úgy, hogy túl sok rétegbe van beöltözve, hiszen nem kell folyamatosan igazítgatnia a nap folyamán a bodyt. Mindezek mellett ma már a női bodyk nemcsak unalmas egyszínű változatban kaphatóak, hanem csipkések, díszesek, színesek és akár rétegezettek is lehetnek. Ha ezt a testhez simuló érzést a ruházatában nemcsak felül, de alul is szeretné megtapasztalni, akkor a merevítő nélküli melltartó legyen a következő választása.

Egy ilyen melltartó szépen idomul a testhez és ha jól van megválasztva a mérete, akkor nem szorít, illetve szúr sehol. A mellet a természetes formájában hagyja, és nem kényszeríti olyan helyzetbe, ami nem lenne egészséges. Ha az adora.hu oldalon rákattint a merevítő nélküli melltartó típusára, akkor meglepődve tapasztalhatja, hogy olyan modelleket lát többségében, amelyről nem is gondolta volna, hogy nincs benne fémszál.

Főleg a szivacsos és a szép kerekre megalkotott darabok keltenek olyan hatást, mintha lenne bennük még az anyagon kívül valami plusz. Pedig a megfelelő szabással és pontos varrással elérhető, hogy a merevítő nélküli melltartó is legyen ugyanannyira vagy még inkább tetszetős, mint a merevítősek. Válasszon ezek közül egy szépet! A teste meg fogja hálálni.