A nyomdának sok előnye van
A nyomdának sok előnye van

Kevesen tudják, hogy a Folprint Nyomda idén ünnepli a harmincadik születésnapját. Ez egy vállalat esetében már szép kort jelent, éppen ezért érdemes lenne áttekinteni, hogyan fejlődött évről-évre a cég. A történetünk 1985-re nyúlik vissza, amikor az akkori nyomda még kézzel, présfóliázó gépek segítségével állította elő a termékeit. Hét évvel később tudta megnyitni a cég az első üzletét, ahol már több szolgáltatás megrendelésére volt lehetőség. Majd 1995-ben nyílt lehetőség arra, hogy a nyomda átköltözzön egy nagyobb székházba és ott folytassa a működését. A történetnek még nincs vége, mivel öt évvel később, a Folprint Nyomda ismét új székházba költözött, aminek a segítségével a cég tovább tudta bővíteni a kínálatát. Majd 2009-ben következett be az igazi áttörés, hiszen ekkor vált a vállalat zölddé és szerezte meg az FSC eredetkövetési bizonyítványt. A Folprint Nyomda öt színes nyomdagépet is beszerzett, ezáltal pedig jelentősen gyorsabb lett a munka. Napjainkban pedig a sikeres vállalat egyre többet használja a zöld technológiát.