A hirdetés lehetősége ma már nagyon sokrétű

Sokan úgy gondolják, hogy egy vállalkozás működtetéséhez elegendő néhány olyan termék, ami iránt nagy a kereslet a piacon. Ez azonban még nagyon kevés a sikeres üzlethez.

Mindenképpen szükséges egy jól kigondolt értékesítési stratégia, ami figyelembe vesz minden olyan szempontot, ami hatással lehet az adott vállalkozás működésére, és a kereskedelemben elért eredményeire. Az egyik ilyen a piaci erőfölény meghatározása. Tudni kell azt, hogy a konkurens vállalatok között hol helyezkedik el az adott cég, uralkodó, kihívó, követő vagy esetleg olyan, amelyik csak egy szűk rétegnek termel. A másik fontos dolog, hogy tisztában kell lenni a környezeti faktorokkal.

Ezek közé tartoznak a politikai, gazdasági, szociális illetve technológiai tényezők, amelyek elég nagy mértékben tudják befolyásolni a sikert. Ugyanakkor egy eredményes értékesítési stratégia felépítéséhez tudni kell azt, hogy melyek a vállalat erősségei, gyengeségei, milyen lehetőségek állnak előtte, illetve milyen veszélyekkel kell számolnia.