Üzemanyagtartály javítás
Üzemanyagtartály javítás

Egyre többen gondolkodnak azon, hogy saját benzinkutat nyitnak, vagy legalább egy nagyobb tartályt szereznek be, ahol saját maguk, illetve vállalkozásuk részére tartalékoljanak jelentős mennyiségű hajtóanyagot. Azonban vannak olyan feladatok, amelyeket rendszeresen el kell majd végezni, akárcsak az üzemanyagtartály javítás. Amikor azon törjük a fejünket, hogy milyen módon tudnánk a cégünk költségeit csökkenteni, akkor még eszünkben sem jut, hogy amennyiben magánbenzinkutat alakítunk ki, akkor azt karban is kell tartani.

Tény, hogy egy méretes egység elhelyezése nem kevés gondot jelenthet, mert több olyan előírás is van, amit figyelembe kell venni. Idetartozik például az üzemanyagtartály javítás is, amit csakis akkor lehet elkezdeni, miután az megfelelően ki volt takarítva. Ezt a folyamatot csakis az üzemeltető egység tulajdonosa és a tisztítást végző személy aláírását követően, valamint a megfelelő védőfelszerelés jelenlétében végezheti el az arra alkalmas képesítéssel rendelkező munkavállaló.

Az üzemanyagtartály javítás nem egyszerű feladat, hiszen több olyan tényező is van, amire figyelni kell. Nem mindegy például, hogy az egység szimpla vagy duplafalú, valamint az sem, hogy merre található. Vannak olyan rendszerek, amelyeket a föld alá helyeznek el a nagyobb helytakarékosság érdekében. Ezeknél hatalmas jelentőséggel bír az üzemanyagtartály javítás, mert amennyiben a hajtóanyag kijut a környezetbe, rengeteg károsodást okozhat, és még a talajvizet is szennyezheti.

A jogszabályok pontosan előírják, hogy milyen időközönként van szükség a berendezés átvizsgálására és takarítására. Ez az üzemeltetés szempontjából is fontos, hiszen a folytonos utántöltés hatására létrejön a tartály alján egy úgynevezett olajsár, ami felkavarodva bejuthat a járművek rendszerébe és dugulást okozhat. Ugyanakkor a töltőállomás szűrőrendszerét is károsíthatja, aminek automatikus következménye kell legyen az üzemanyagtartály javítás és alapos átvizsgálása is. Ne hanyagoljuk el ezt a feladatot, mert több szinten is negatív hatást érhetünk el, ha nem vagyunk résen.