romantikus regények
Romantikus regények

Az emberek szeretnek idealizált világokról olvasni és elképzelni, hogy ők maguk is részesei ezeknek. Éppen ezért olyan népszerűek a romantikus regények is, amelyekben ugyan sokszor csak nagy nehézségek árán, de mindig egymásra találnak a szerelmesek. Ezekre a történetekre nagy szükség van a mai felgyorsult, modern világban, amiben nem sok példa van a sírig tartó szerelemre.

A romantikus regények reményt adnak arra az olvasóknak, hogy ők maguk is megtalálhatják a lelki társukat, akivel leélhetik az egész életüket. Persze a legtöbben tisztában vannak azzal, hogy nem annyira mesébe illő körülmények között fognak belebotlani életük szerelmébe, mint a romantikus hősök, de azért kell néha az emlékeztető, hogy igenis léteznek még igaz érzelmek, amelyek nem múlnak el egyik napról a másikra.

Ugyanakkor a romantikus regények azt is kihangsúlyozzák, hogy meg kell küzdeni azért, hogy valaki azzal lehessen, akivel szeretne, ami szintén jó példa a mai embereknek. Ugyanis sokan készpénznek veszik a társukat és nem tesznek azért, hogy fenntartsák a kezdeti ideális állapotot.